2010. augusztus 11., szerda

Boeing 777


994-ben adták át az elsőt, majd 1995-ben indult a hosszabb törzsű, 777-300-as változat. Turistaváltozatban 440 utas befogadására képes, de modulokkal két- és háromosztályosra is berendezhető. A hosszútávú változat akár 18 órát a levegőben maradhat, ami több mint 17000 km-es hatótávot jelent. A leghosszabb utasszállító repülés rekordját is ez a gép tartja, 22 óra 42 perccel, és több mint 21000 km megtételével. A 777-300ER változaton vannak a világ legnagyobb tolóerejű hajtóművei, a GE 90-115B jelűek, melyek 115000 font,összesen:104326kg tolóerőre képesek - ez több mint 50 tonna hajtóművenként. Mindkét főfutóján 6 kerék található, ezekből a leghátsó kerékpárok kormányozhatóak. A legnagyobb változat maximális felszállótömege 351 tonna. A Boeing először alkalmazott polgári gépen fly by wire vezérlést, azonban az ő rendszerük lényegesen különbözik az Airbus által alkalmazott megoldástól. Ez az első repülőgép, amelyben a pilóták már nem használnak papírokat, az ellenőrző listák, térképek, az összes dokumentáció színes kijelzőkön jelenik meg.
Legfőbb üzemeltetője, a Singapore Airlines 68 ilyen repülőgépet használ. Ebből 46 db 777-200ER, 12 db 777-300 és 10 db 777-300ER típusváltozatú. 2007 augusztusáig 50 vevő 1003 db 777-est rendelt meg.

777-300ER Műszaki adatok:
Hossz:64,80 m
Magasság:18,60 m
Hatótávolság:14594km(Ez kb egy Magyarország-Új-zéland távolság)
Tank kapacitás:181 280 l
Sebesség:896 km / h
Maximális felszálló tömeg:351.534 kg
Max leszállási úthossz :1900 m
Motorok:2 General Electric GE90-115B egy 512 kN
Első repülés:2003

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése